2013. június 18., kedd

Halászlé és túrógombóc, Kapros párolt tök sült darált hússal, Töltött cukkini

Férjem már napok óta megint csak a gombócot emlegeti, egészen pontosan azt, hogy "de régen volt". És hogy nem is bánná, ha nem "igazi" lenne a gombóc (mármint krumplis tésztába göngyölt valamilyen töltelék), hanem "csak egyszerű" túrógombóc is megtenné. A tegnap főzött harcsa halászlé volt ma az ebéd első fogása, 


második fogásnak pedig túrógombóc készült. Szinte ugyanúgy, mint máskor, de mégis kicsit másképp, mert ez a gombóc házi, zsírosabb túróból készült nem morzsás bolti túróból, így aztán kicsit több gríz kellett a tésztába, mégis olyan lágy, szinte remegős lett, hogy öröm volt nézni, ahogy családtagjaim falták a vaníliás tejföllel meglocsolt falatokat. 
Hozzávalók a gombóchoz: 1/2 kg házi tehéntúró, 2 egész nyers tojás, 8 evőkanál gríz, 1 csomag vaníliás cukor, 2 csipet só.  a főzéshez2,5 liter forró víz, 1 fehér kanál sóval felforralva, a beforgatáshoz: pici olaj, 15-20 dkg zsemlemorzsa világosbarnára pirítva a gombóc tetejére 1 nagy dobozos tejföl, 2 cs vaníliás cukor, 5 kávéskanál cukor jól kikeverve.

Magamnak könnyű fehérjés ebédet terveztem. Szüleim kertjéből származó főzőtökből, kaporból, zsenge cukkiniből meg darált sertés húsból. De ember tervez... Kifutottam az időből, így az ebéd egy része vacsorára készült el. Eredetileg kapros tökkrémlevest akartam, helyette lett a párolt tök. Igaz levesesebb volt, mint a tökfőzelék általában, de ebben a rekkenő hőségben még jól is esett, hogy volt egy kis leve. A cukkini töltelékének szánt darálthúst szintén jól megkaproztam, alaposan zsírjára sütöttem, és végül az lett a feltét a tejfölös kapros párolt tökömön :).
A párolt tök hozzávalói: 1 kg főzőtök (tisztítva, magja nélkül volt annyi) durvára reszelve, 1 dl víz, 1 fehér kanál ételízesítő, 1 nagy csokor friss kapor, 4 nagy evőkanál sűrű tejföl. 
A tököt megfőztem, tejföllel ízesítettem, jól elforraltam.
A kapros darált hús hozzzávalói: pici olaj, 1 fej hagyma apróra vágva, 1/2 kg darált sertéshús, só, bors, őrölt kömény, fokhagyma granulátum, 1 csokor apróra vágott kapor, 1-1,5 dl forró víz. 
Pici olajon megdinszteltem a hagymát, ráraktam a darált sertéshúst, és sütni kezdtem. Sóztam, borsoztam, megszórtam őrölt köménnyel és fokhagyma granulátummal, majd megszórtam az apróra vágott kaporral. Amikor zsírjára sült, kevés vizet aláöntve pároltam még, amíg újra el nem tűnt alóla minden nedvesség. 


Vacsorára aztán elkészült egy szép nagy zsenge cukkiniből az eredetileg tervezett kapros töltött cukkini.

A cukkinit megmostam, megtöröltem, hosszában kettévágtam, magjait kikapartam, a kivájt fél cukkiniket besóztam és szűrőben a mosogatóba tettem, hogy kiadja a nedvét, a kikapart részt összevágtam, és a megsütött darált húshoz kevertem.  2-3 deci víz hozzáadásával felforraltam, és addig sütöttem, míg újra zsírjára sült. Közben még pici sóval borssal és újabb adag apróra vágott kaporral is ízesítettem. Amikor minden nedvesség eltűnt alóla, "habarást" mixeltem 2 egész nyers tojásból és 2 evőkanál nagyon sűrű házi tejfölből, ezzel fogattam össze a tölteléket. A sütőt 200 fokra és légkeverésre kapcsolva előmelegítettem. A cukkinik belsejét szárazra törltem konyha papírtörlővel, sütőpapírral bélelt tepsire fektettem és beletöltöttem a tölteléket, tetejére vékony gouda sajt szeleteket fektettem és a forró sütőben kb. 30-35 perc alatt készre sütöttem. (Az utolsó 8-10 percben sütőpapírral letakarva, hogy ne égjen meg rajta a sajt.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése